Kedves Népfőiskolás Harcostársunk !
Az Atilla Király Népfőiskola 2011/2012-es tanéve II. szemeszterének első, rendhagyó konzultációjára, 2012. február 18-án, 10 órától kerül sor, szokásos helyszínünkön, a Hazatérés templomában. Hagyományainkhoz híven ezúttal is komoly meglepetéseket tartogatunk minden kedves hallgatónk számára!
Konzultációnkon a következő tárgyak és előadóik színesítik a programot:
Usztics Mátyás, színművész, a Magyar Gárda egyik alapítója mutatja be Húsdaráló címú alkotásának filmelőzetesét, majd ezt követően rövid beszélgetésre is alkalom nyílik a rendezővel.Obrusánszky Borbála tovább folytatja a magyar őstörténet és rovásírás kincseinek átadását, Balogh Gábor pedig a kommunizmus bűnei és a nemzeti radikális mozgalmak történetéből tár fel újabb eltitkolt fejezeteket.
Ahogy eddig is, népfőiskolánk a magyar őstörténet, nemzeti irodalom, Szent Korona tana mellett, továbbra is pótolhatatlan információkkal szolgál jelenkorunk, a XXI. század, a globalizáció elleni harc tekintetében. A megfelelő kezdés érdekében kérem kedves résztvevőinket, hogy konzultációnkra pontosan érkezzenek meg.
Szeretettel várjuk hallgatóinkat.
Z. Kárpát Dániel
igazgató
